CARA 2.0: 52%-os megtakarítás, majd a technológia elvetése

Aaed Musa, a maker-világ és a YouTube egyik legismertebb barkács-zsenije visszatért, és alaposan megizzasztotta a mérnöki szaktudását. Legújabb projektje, a különleges kötélhajtású robotkutya frissített változata, a CARA 2.0 nemcsak papíron néz ki jól: a számok egészen elképesztőek. Egy egyetemi záróprojekt keretében Musa-nak sikerült az előd árát több mint a felére faragnia – a korábbi 3000 dolláros költségvetést egy jóval barátibb, 1450 dolláros szintre szorította le. Emellett a robot komoly fogyókúrán is átesett: a súlya 42%-kal csökkent, így a korábbi 14,25 kg helyett már csak 8,26 kg-ot nyom. Ez a gép a CARA: Forradalom a kötélmeghajtású robotkutyák világában utódja, amely annak idején a zseniális, holtjátékmentes capstan-hajtásával (kötélhajtásával) vonta magára a figyelmet.

Video thumbnail

A CARA 2.0 egy egyetemi csapatmunka gyümölcse, és a teljesítménye magáért beszél: 0,55 m/s sebességgel képes közlekedni, és egy nagyjából 6,8 kg-os terhet akár egy órán keresztül is elcipel. A csapat eredetileg a bűvös 1000 dollár alatti árat célozta meg, és bár ezt nem sikerült teljesen elérniük, az 1450 dolláros végösszeg egy ilyen dinamikus, hobbista szintű négylábúért így is bravúros teljesítmény. A spórolást úgy oldották meg, hogy a méregdrága szénszálas csöveket 3D-nyomtatott elemekre cserélték, és olcsóbb drónmotorokat szereztek be – utóbbiakat azonban a csapatnak saját kezűleg kellett újratekernie, hogy megháromszorozzák a nyomatékukat.

Miért olyan fontos ez?

Itt jön a csavar: a projekt sikere ellenére Musa hivatalosan is nyugdíjazza azt a technológiát, amelyről a robot a nevét kapta. A CARA mozaikszó jelentése ugyan „Capstans Are Really Awesome” (A kötélhajtás tényleg király), de az építés után Musa arra a következtetésre jutott, hogy bár a technológia valóban lenyűgöző, a gyakorlatban végtelenül impractical, azaz nem kifizetődő. A projekt összegzésében kijelentette, hogy a jövőben nem használ többé capstan-hajtást, mivel az „egyszerűen nem szerelésbarát”.

Ez egy klasszikus, a lövészárkokban szerzett mérnöki tanmese. Egy terv papíron lehet zseniális – biztosíthat nulla holtjátékot és kiváló teljesítményt –, de ha az összeszerelése és a karbantartása egy rémálom, akkor a gyakorlati alkalmazás szempontjából zsákutca. Musa megjegyezte, hogy a következő négylábújánál már „készen kapható aktuátorokat” fog használni. Pragmatikus, bár kissé szívszorító végkifejlet ez egy olyan projekt számára, amely bebizonyította: lehet jobb és olcsóbb robotkutyát építeni, csak éppen az alapjául szolgáló technológia egy gyönyörű, de hibás koncepció volt. A technikai részletek iránt érdeklődők Musa projektoldalán merülhetnek el a mélyebb adatokban.