A Robotics and AI Institute (RAI), a Boston Dynamics alapítója, Marc Raibert által vezetett kutatóműhely lerántotta a leplet az AthenaZeróról. Ez a kétkarú robot már nem a gyári futószalagok darabosságát idézi, mozgása sokkal inkább egy hús-vér emberére emlékeztet. Az április 7-i blogbejegyzésében az RAI részletesen is bemutatta az új prototípust, amelyet kifejezetten a „dinamikus manipulációra” – a robotika egyik legnagyobb kihívására – terveztek. A cél: olyan feladatok elvégzése, ahol a két kéznek gyorsan, összehangoltan és elegánsan kell együttműködnie.
Míg a legtöbb ipari robot a nagy áttételezés miatt hírhedten merev és esetlen, az AthenaZero épp az ellenkezőjére született. A nagyjából 160 centiméter magas robot két, egyenként 7 szabadságfokú (DoF) karral rendelkezik, amelyeknél az alacsony tehetetlenség és a villámgyors gyorsulás volt a prioritás. A dolog nyitja a kvázi-direkthajtású aktuátorokban rejlik, amelyek lehetővé teszik, hogy a robot „erő-transzparens” legyen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gép képes azonnal váltani a nehéz fizikai munkához szükséges nagy nyomaték és a finommechanikai feladatokhoz kellő lágy, alkalmazkodó érintés között. Ez olyasmi, amire a hagyományos robotok többsége képtelen anélkül, hogy kárt tenne magában vagy a környezetében.
A cél azonban nem csupán annyi, hogy két kart csavarozzanak egy torzóra; a kutatók egy olyan platformot akartak létrehozni, amely képes megtanulni a komplex, koordinált mozdulatok mesterfogásait. A kétkezes manipuláció kulcsfontosságú az olyan folyamatok automatizálásához, amelyekkel az egykarú robotok nem boldogulnak: legyen szó bonyolult termékek összeszereléséről, nagyméretű vagy rugalmas tárgyak kezeléséről, vagy lényegében bármiről, ami túlmutat azon, hogy egy adott dolgot felveszünk, majd az idők végezetéig ugyanoda rakunk le.
Miért akkora szám ez?
Az automatizálást évtizedek óta az erős, de buta robotkarok határozták meg, amelyek végtelenítve ismételtek egyetlen mozdulatsort. A Robotics and AI Institute két irányból támadja a problémát: egyrészt megépítik az AthenaZeróhoz hasonló hardvert, amely fizikailag alkalmas a dinamikus interakcióra, másrészt fejlesztik azokat az AI- és megerősítéses tanulási (reinforcement learning) modelleket, amelyek az irányításhoz szükségesek. Azzal, hogy az alapoktól kezdve a tanulásalapú vezérlésre tervezték a rendszert, az RAI komoly lépést tett egy olyan emberi képességekkel felruházott „általános célú manipulátor” felé, amely végre kiszabadulhat a biztonsági rácsok mögül, és megállhatja a helyét a kiszámíthatatlan, valódi világban is.
